Kórusunk 8 évvel ezelőtt alakult, megalakulása óta kórusvezetőnk: Spissichné Gesztesi Zsófia. Tagjaink a különböző korosztályból kerülnek ki, a kisiskolástól a nyugdíjasokig bezárólag. A szülők közül vannak, akik gyermekeiket már csecsemőkoruk óta magukkal hozták a próbákra. Erősítik az énekkart a Pilinszky János általános iskola diákjai is, akik az utánpótlást is biztosítják.
Tagjaink zömmel Nyúliak, de vannak, akik Győrújbarátról, Győrből, Tápról érkeznek a próbákra. Repertoárunkat igyekszünk változatosan különböző jellegű világi és egyházi, népi és klasszikus művekkel színesíteni.
Többnyire helyi programokon léptünk fel, de szerepeltünk már Táp, Vének, Tarjánpuszta, Pannonhalma, Pér, Mihályi, Börcs, Győrújbarát, Zámoly által szervezett rendezvényeken is.
2017 októberében a Vass Lajos népzenei verseny területi döntőjén kórusunk arany minősítést ért el. Majd 2018 áprilisában tovább jutottunk a középdöntőbe, onnan kiemelt arany minősítéssel a Kárpát-medencei döntőbe.
A Nyúli Falukórus hivatalos Facebook oldala ide kattintva tekinthető meg.